Aktuális hírek‎ > ‎

Tavaszi programok az Aranykor Központ szervezésében!

Jászberényi József, 2014. máj. 2. 2:50   [ 2014. máj. 9. 5:54 frissítve ]
Örömmel jelezzük, hogy a hallgatók kérésére már április végén folytatódtak és májusban új tanfolyamokkal bővülnek a szenior képzések Szentendrén.
A Zsigmond Király Főiskola és a Szentendrei Önkormányzat által közösen szervezett 50+os tanfolyami képzések április 29-én, kedden az angol tanfolyamokkal folytatódtak.
Ezzel együtt május 19-én, hétfőn, reggel 8 órakor kezdődik a jógatanfolyam is, amelyet Dr. Drimál István tart. A kurzus minimálisan 7 fővel indul el, de az előzetes jelentkezések alapján szinte garantált a létszám.
Ugyanezen a napon, május 19-én, hétfőn az Aranykorközpontban Kínai workshop lesz, 15 órától.
Az első részben dr. Kun Zsuzsanna medicina és rehabilitációs szakorvos beszél általánosan a kínai orvoslásról, a második rész a manuál terápia és a kínai orvoslás összefüggéseiről szól, a harmadik részben pedig Dr. Maró Eszter beszélne a csontritkulásról, a diétáról és a mozgásterápiák fajtáiról. A workshopon a részvétel teljesen ingyenes!
Május 22-én kezdődik egy, a workshop témájához is igazodó tanfolyam: Feng shui mindenkinek - az ősi kínai térrendezés, lakberendezés alapjai, formák, színek, anyagok, irányok és trükkök a hétköznapokra, gyakorlati feladatok megoldásával.
(További időpontok: május 26. hétfő 14-17 óra, május 29. csütörtök 14-17 óra, június 2. hétfő 14-17 óra, június 5. csütörtök 14-17 óra, június 12. csütörtök 14-17 óra,j únius 16. hétfő 14-17 óra)
Minimális létszám: 5 fő. Előadó: Pető Katalin andragógus, geronto-andragógus hallgató, tréner.
Május 30-án pénteken, reggel 9-től indul a Hamvas Béla szövegolvasó kurzus is, amelyen a szerző legismertebb műveit elemezzük közösen - Dr. Jászberényi József kultúrtörténész vezetésével.

A kurzusokra jelentkezni minden hétfőn-szerdán-pénteken 15 és 17 óra között lehet az Aranykorközpontban (Szentendre, Dunakorzó 11). A kurzusok tandíja: 10.000 forint/fő, amely az ÁFÁ-t tartalmazza.
Telefon: 06-20/282-8787 hétköznap 8-18 óra között
Várunk minden szentendrei és Szentendre környéki szenior hallgatót kurzusainkon!
Dr. Jászberényi József
Aranykor Központ
vezető
Comments