Aktuális hírek


Iszlám Workshop a Korközpontban !!!

Jászberényi József, 2014 ápr. 2 11:08

Április 29-én, kedden 15 órától az Aranykorközpont emeleti oktatótermében Iszlám workshop lesz.
Ennek keretében Dr. Udvarvölgyi Zsolt vallástörténész előadására kerül sor az Iszlám civilizáció jövőjéről.
A workshop közben arab ételbemutató is lesz.
A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!


14 szenior tanfolyam indul el Szentendrén!

Pintér Ádám, 2014 márc. 12 0:49   [ frissítve: 2014 márc. 13 0:55, felhasználó: Jászberényi József ]

 Újabb rekord a szentendrei idősképzésben!

A mai nappal (03.11.) több mint 110 jelentkező fizetett be tanfolyami díjat, s ennek következtében hétfőfől 14 tanfolyamunk indulhatott el. Ezek közül is kiemelkedik az angol, amely 6 csoporttal (3 szinten), s az internetes képzés, amely 3 csoporttal (2 szinten) indult el. De elindul sokak örömére a Keleti orvoslás (03.17-én 18:30-tól), a Kereszténység és zsidóság, az Időstorna (itt két kurzus is volt, az egyik még tart, a másik azonnal utána kezdődik) és március 10-én elindult a Geopolitika 3. tanfolyam is. 
A képzésekre még a jövő hét péntekével (03. 21.) bezárólag lehet jelentkezni, s már van mód az április végén induló második szemeszter nyelv és geopolitika tanfolyamaira is jelentkezni.
A jelentkezések helyszíne az Aranykorközpont (Dunakorzó 11), a tandíj: 10.000 forint/fő (az ár az ÁFÁ-t is tartalmazza)

Szenior képzések

Pintér Ádám, 2013 dec. 25 2:37   [ frissítve: 2014 febr. 7 6:25, felhasználó: Jászberényi József ]

Tisztelt Szentendrei Szeniorok, Tisztelt Szentendrei 50 év felettiek!

2014. márciusában immár harmadik félévét kezdik el tanfolyami képzéseink városunkban- a Zsigmond Király Főiskola és a Szentendrei Önkormányzat együttműködésében.

A tanfolyamokra 2014. január 6-ától, hétfőtől lehet jelentkezni, a következő időpontokban:

Minden hétfőn-szerdán-pénteken, 15 és 17 óra között az Aranykor Központban (Dunarkorzó 18. földszint, a bejárattól jobbra)

A kurzusok a március 10-ével kezdődő héten indulnak. Minden kurzus 7 alkalom, s minden alkalom 3 óra, azaz a tanfolyamok összesen 21 órás időtartamúak.

A tanfolyamok helyszíne minden esetben a Korközpont valamelyik oktatási terme lesz. (Az oktatási termek az épület I. emeletén találhatóak)

A számítástechnikai tanfolyamok a Rákócziban lesznek!

A tanfolyamok díja egységesen: 10.000 forint/fő, amely az ÁFÁT is tartalmazza!


A következő kurzusokat hirdetjük a tavaszi félévre:

1. Kezdő angol (Március 11. kedd, 09:00) - összesen 7-szer

2. Középhaladó angol (2. szint) (Szilassy Eszter) Március 11. kedd, 11:00 - összesen 7-szer

3. Haladó angol (3. szint) (Szilassy Eszter) Március 11. kedd, 13:00,15:00, 17:00 - összesen 7-szer

4. Geopolitika-művelődéstörténet kezdőknek (Dr. Jászberényi József) - nincs minimális indulási létszámkeret

5. Geopolitika-művelődéstörténet haladóknak (Dr. Jászberényi József) - minimális indulási létszám: 5 fő

6. Geopolitika-művelődéstörténet III. (Dr. Jászberényi József)

Időpontok:

1. márc. 10 hétfő: 17.00 - 18:30

2. márc. 24.. hétfő: 17.00 – 18.30

3. április 7. hétfő: 17.00 – 18.30

4. ápr. 21. hétfő: 17.00 – 18.30

5. május 5. hétfő: 17.00 – 18.30

6. május 19. hétfő :17.00 – 18.30

7. június 2. hétfő: 17.00 – 18.30

7. Egyetemes vallástörténet (Dr. S. Szabó Péter)

8. Keleti orvoslás (Dr. Szalkai Iván) - minimális indulási létszám: 10 fő - időpontja egyeztetés alatt

9. Szépségápolás (Dr. Kovácsné Magyari Hajnalka)

Időpontok:

1. márc. 12. szerda: 11.00 - 13.00

2. márc. 19. szerda: 11.00 – 13.00

3. márc. 26. szerda: 11.00 – 13.00

4. ápr. 02. szerda: 11.00 – 13.00

5. ápr. 09. szerda: 11.00 – 13.00

6. ápr. 16. szerda: 11.00 – 13.00

7. ápr. 23. szerda: 11.00 – 13.00

10. Az időskori viselkedésváltozás hatásai az egyénre és a környezetére (Kovács György)

1.         2014. március 14. péntek: 10:00-12:00

2.           2014. március 21. péntek 10:00-12:00

3.           2014. március 28. péntek 10:00-12:00

4.           2014. április 4. péntek 10:00-12:00

5.           2014. április 11. péntek 10:00-12:00

6.           2014. április 18. péntek 10:00-12:00

7.           2014. április 25. péntek 10:00-12:00


11. Környezetvédelem - Hulladékok a háztartásban (Varga Éva) - minimális indulási létszám: 10 fő

12. Étkezéstörténet (Dr. Jászberényi József) - minimális indulási létszám: 5 fő

13. Kezdő internet (Lévai István)

14. Haladó internet (Lévai István)

15. Kereszténység és zsidóság (Dr. Szécsi József) - minimális indulási létszám: 5 fő

1. 2014. március 13. csütörtök du. 15.00 órától

2. 2014. március 27. csütörtök du. 15.00 órától

3. 2014. április 3. csütörtök du. 15.00 órától

4. 2014. április 10. csütörtök du. 15.00 órától

5. 2014. május 8. csütörtök du. 15.00 órától

6. 2014. május 15. csütörtök du. 15.00 órától

7. 2014. május 22. csütörtök du. 15.00 órától

16. Lakberendezés (Sváb Katalin) - minimális indulási létszám: 10 fő

1. 2014.  március 10. hétfő 13:30-15:30

2. 2014. március 17. hétfő 13:30-15:30

3. 2014. március 24. hétfő 13:30-15:30

4. 2014. március 31. hétfő 13:30-15:30

5. 2014. április 7. hétfő 13:30-15:30

6. 2014. április 14. hétfő 13:30-15:30

7. 2014. április 21. hétfő 13:30-15:30


17. Időstorna (Kardon Edit)

Március 14. péntek, 10:00 - s utána még 9 alkalom, ugyanígy, pénteken, 10-től.

18. Diétás kurzus I. (Veresné Dr. Bálint Márta)



A kurzus minimális indulási létszáma: 20 fő

Időpontok: 17.30-19.30 óra között

1. 2014. március 10.

2. 2014. március 24.

3. 2014. április 7.

4. 2014. április 14.

5. 2014. április 28.

6. 2014. május 12.

7. 2014. május 26.








Tavaszi előadások 2014-ben

Pintér Ádám, 2013 dec. 25 2:34   [ frissítve: 2014 márc. 13 0:57, felhasználó: Jászberényi József ]

A Zsigmond Király Főiskola és a Szentendrei Önkormányzat közös képzésében ingyenes előadások is lesznek, 2014 tavaszán.

Ezek helyszíne az Önkormányzat Díszterme lesz.

A program a következő lesz:


2014. február 26. szerda, 15:00: Dr. Jászberényi József: A jövő városai

2014. március 12. szerda, 15:00: Dr. E. Szilágyi Enikő: MIndenható-e az önkormányzat?

2014. március 26. szerda, 15:00: Dr. Jászberényi József: Az internetes közösségi kommunikáció előnyei és veszélyei

2014. április 9. szerda, 15:00: Kovács György gerontoandragógus: Közösségépítés időskorban

2014. április 23. szerda, 15:00: Dr. Nemes György: Vezetés, jogosítvány időskorban


Az előadások előtt, minden alkalommal, fél 3-tól a Szentendrei Rendőrkapitányság egy-egy szakértője tart előadást az aktuális, helyi, a lakosságot érintő bűnmegelőzési kérdésekről.

Tanfolyamainkról

Pintér Ádám, 2013 dec. 25 2:33

A Szentendrei Önkormányzat és a Zsigmond Király Főiskola együttműködésével az október 7-ei héttől ismét elindulnak az 50+-os tanfolyamaink (a Szeniorok Szentendrei Iskolája keretében). Ezeknek ezúttal több helyszíne is lesz, hiszen várhatóan az Önkormányzat Kisházasságkötő terme mellett a P’Art Mozi épületében (Dunakorzó 18.), az első emeleten, a mozival szemben található két helyiségben is lesz oktatás, illetve a számítástechnikai oktatás a megszokott, középiskolai helyszínen lesz majd (a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tetőtéri informatikai terme). Ez azt is jelenti, hogy az idősoktatás városunkban egyre népszerűbb, az érdeklődés egyre nagyobb, így újabb és újabb helyszíneket kell beiktatni!

A tanfolyamokra előjelentkezni a korkozpont@gmail.com címen lehet.

Tanfolyami díjat befizetni szeptember 2-ától minden hétfőn-szerdán-pénteken, 15 órától 17 óráig az Aranykorközpontban lehet (Szentendre, Dunakorzó 18. földszint), illetve az ingyenes előadások (09.18-a és 10.09-e) előtt és után a Díszteremben.

A tanfolyamok díja egységesen 10.000 forint (ez az ár már az ÁFÁ-t is tartalmazza).

2013 őszi tanfolyamok

Pintér Ádám, 2013 dec. 25 2:31

A következő tanfolyamokat indítjuk 2013 őszére:

(1) Európai művelődéstörténet-Geopolitika (10.07, 13:00-14:30, összesen tíz alkalom, Korközpont I. terem) (Előadó: Dr. Jászberényi József, a ZSKF Kommunikáció és Művelődéstudományi Intézetének vezetője)

(2) Kezdő internet, 1. csoport (10.07, 15:30-17:00, összesen 10 alkalom, II. Rákóczi Ferenc iskola) (Előadó: Lévai István, a ZSKF Informatikai Tanszékének oktatója)

(3) Kezdő internet 2. csoport (10.07. 17:30-18:00), összesen 10 alkalom, II. Rákóczi Ferenc iskola) (Előadó: Lévai István, a ZSKF InformatikaiTanszékének oktatója)

(4) Művészettörténet- Európai művelődéstörténet-Geopolitika II. (10.07., 17:00-18:30, összesen 10 alkalom, Korközpont, I. terem) (Előadó: Dr. Jászberényi József)

(5) Kezdő angol, 1. csoport (10.08., 11:00-12:30, összesen 10 alkalom, Kisházasságkötő) (Előadó: Szilassy Eszter nyelvész, a ZSKF tanára)

(6) Kezdő angol, 2. csoport (10.08., 11:00-12:30, összesen 10 alkalom, Korközpont I. terem) (Előadó: Dr. Magyari Andrea nyelvtanár)

(7)-(8)-(9) Haladó angol (10.08, három csoport: 1. 13:00-14:30, 2. 15:00-16:30, 3. 17:00-18:30 – a 1. csoport az Önkormányzat épületében lesz, a másik kettő a Korközpont II-es termében) (Előadó: Szilassy Eszter nyelvész, a ZSKF tanára)

(10) Időstorna (10.08, 15:00-16:30, összesen 10 alkalom, Korközpont I. terem) (Előadó: Kardon Edit aerobic-oktató, a ZSKF egyetemi hallgatója)

(11) Egyetemes vallástörténet (10.09, 15:00-16:30, 10.22. kedd, 15:00-16:30, további 8 kedd, ugyanebben az időpontban, Korközpont I. terem) (Előadó: Dr. Prof. S. Szabó Péter, egyetemi tanár,  a Vallástudományi Szemle főszerkesztője)

(12) Keleti vallások (10.09., 10.22. kedd, 17:00-18:30, további 8 kedd, ugyanebben az időpontban, Korközpont I. terem) (Előadó: Dr. Prof. S. Szabó Péter, egyetemi tanár,  a Vallástudományi Szemle főszerkesztője)

A TANFOLYAMOKRA 2013. OKTÓBER 11-ÉIG LEHET JELENTKEZNI AZ ARANYKORKÖZPONT HELYISÉGÉBEN!!!

A tandíjas tanfolyamok mellett a Szeniorok Szentendrei Akadémiája keretében az ingyenes előadásokon továbbra is várunk minden érdeklődőt az Önkormányzat dísztermében. A program a következő lesz.

- 2013. 09. 18. szerda: Dr. Hubai László: Embereszmény és emberideál a különféle történelmi korokban

- 2013. 10. 09. szerda: Dr. Jászberényi József: A sikeresség és a bizalmi tőke (a vállalkozói gondolkodás változatai a boldog békeidők Magyarországán és ma)

- 2013. 10. 30. szerda: Sulyok Tamás: Okostelefonok az idősek szolgálatában

- 2013. 11. 13. szerda: Dr. Szalkai Iván: Kelet és nyugati egészségügye, kelet és nyugat filozófiája

- 2013. 12. 04. szerda: Veresné Dr. Bálint Márta: Őszintén a cukorbetegségekről


Az előadások minden alkalommal 15 órától kezdődnek!

Várunk minden szeniort szeretettel, hiszen tanulni sohasem késő!

Dr. Jászberényi József - ZSKF, Szentendrei Aranykor Központ

Szentendre az idősekért

Pintér Ádám, 2013 dec. 25 2:27   [ 2013 dec. 25 2:27 frissítve ]

Egyedülálló és példaértékű

2013 tavaszán megnyitotta kapuit az országban egyedülálló és példaértékű Szentendrei Aranykor Központ Információs Iroda, mely az 50 év felettieknek kínál tanácsadást, programokat, tanfolyamokat a szellemi frissesség és aktivitás megőrzésére.

Európában 2012 az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás éve volt. Az egyes országok e mentén szerveztek programokat az idősebb korosztálynak, melyek nemcsak az korosabbakat szólították meg, hanem a különböző generációk közti együttműködést is igyekezték erősíteni.
A szentendrei önkormányzat is csatlakozott az európai kezdeményezéshez, mely során a Zsigmond Király Főiskolával együttműködve létrehozták a Szentendrei Szeniorok Iskoláját, hogy a város idősei is minél aktívabb, tevékenyebb életet éljenek. Az ingyenes előadások mellett kedvezményesen, különféle tanfolyamokon is részt vehetnek az 50 év felettiek, ráadásul a második tanévvel idén is folytatódik a szeniorok akadémiája.
A február 6-án megnyitó Szentendrei Korközpont Információs Iroda pedig az időseket aktivitásra ösztönző illetve számukra lehetőségeket teremtő kezdeményez következő lépcsőfokaként jön létre. A korközpont információs és képzési központként működik majd 50 év felettiek számára a P’Art Házban. Az intézmény, mint a tervek szerint valódi közösségi tér, programjaival, előadásaival, illetve tanfolyamaival ösztönzi az idősebbeket az aktív időtöltésre, akik emellett megőrizhetik szellemi frissességüket is. Az uniós követelményeknek megfelelően kialakított és akadálymentesített korközpontban a szakemberek heti 2×2 órában – a tervek szerint kedden 14-16, csütörtökön 10-12 óra között – személyes információ- és tanácsadással várják majd az 50 év felettieket. Az ingyenes előadásokon túl a Zsigmond Király Főiskola több témakörben is indít majd térítéses tanfolyamokat is, melyekről minden részlet megtalálható lesz az információs irodában.
A megnyitó mellett közérdekű információkkal elindul a korközpont honlapja is, a korkozpont@gmail.com email címen pedig egyebek közt akár javaslatokat is lehet tenni különféle programokra.
Szentendrén is különösen fontos, hogy kiemelt szerepet kapjon az idősebb korosztály, hiszen számuk, ahogy Európa egészére jellemző, folyamatosan nő. Jelenleg a 26 ezer szentendrei egyharmada (8800 fő) 50 év feletti.
Szentendrei Korközpont Információs Iroda ünnepélyes megnyitója február 6-án 15 óra lesz a P’Art Házban.
Részletek >>

KORKÖZPONT ÚJ NÉVEN

Katalin Pető, 2013 márc. 26 3:38   [ frissítve: 2013 márc. 27 2:16, felhasználó: Pintér Ádám ]



Szentendrei Aranykor Központ, ez lett az új neve a Korközpont intézményének. A névadó-játék győztese, Telin István a nyeremény átvételekor elmondta, hogy az 50 év felettiek tudásának, bölcsességének a nemesfémre utalással kívánt adózni.

(SZEVI 2013. március 11.)

Mozgalmas időskorért

Pintér Ádám, 2013 febr. 21 2:06

Az alábbi egyesület kedvezményes lehetőségekről tájékoztatta polgármester urat, melyet szeretnénk megosztani:

MOZGALMAS IDŐSKORÉRT EGYESÜLET

Email: iroda@mozgalmasidoskor.hu
Tel.: 06 22/379-185
Honlap:www.mozgalmasidoskor.hu 
Kapcsolattartó: Némethné Jancsó Katalin  (tel: 06 30 3488 100)


A világban már sokféle olyan eszköz jelent meg, amelyek segítségével meghosszabbodik az önálló életvitel ideje – szeretnénk Magyarországon is közismertté tenni ezeket, hogy a magyar idős vagy nehezen mozgó emberek mindennapjai is könnyebbek legyenek.

Mindenki szeret önállóan élni és saját környezetében, kedvenc tevékenységeit nehézségek nélkül végezni. Sajnos természetszerűen eljön az az életkor, amikor az ember már nehezebben mozog, érzékszervei hamar elfáradnak, végtagjai fájdalommal működnek. Ezzel a folyamattal ugyan együtt kell élni, de sokat lehet könnyíteni a nehézségeken. Célul tűztük ki, hogy felkutassuk azon eszközöket, amelyek hatékonyan tudnak segíteni a szépkorúak mindennapi életvitelében. Mivel társadalmunk átlagéletkora növekszik, fontos feladatnak tartjuk, hogy Magyarországon is közismertté tegyük a Nyugat-Európában jól bevált eszközöket és bemutassuk praktikusságukat, használatukat.

A jövőben minden olyan közösséggel fel szeretnénk venni a kapcsolatot, amelyek szintén fontosnak tartják a szociális-, az egészségmegőrző- és a kulturális tevékenységeket, hogy az idősödő generáció aktív élettartama megnövekedjen és megismerje azokat a praktikákat, amelyekkel derűsebb, kiegyensúlyozottabb életet élhetnek.

Az eszközök interaktív bemutatása

Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy az idősek szabadideje úgy teljen el, hogy mindenki örömmel menjen haza és várja, hogy mikor lesz a következő találkozás. Igény szerint különböző témákban előadásokkal készülünk, eszközbemutatókat szervezünk, játékos foglalkozásokat vezetünk. 

2012-2013-ban a Nyugat-Európában és Amerikában már jól bevált és közkedvelt elektromopedeszközt mutatjuk be, amely a fáradékony, már nehezebben mozgó időseket segíti a biztonságos közlekedésben. Az interaktív, szórakoztató bemutató-alkalom 15-30percet vesz igénybe, amelynek során minden érdeklődő megtanulhatja és kipróbálhatja az elektromopedek használatát.

Miért lehet jó az együttműködés?

Önök nyernek, mert olyan új információkhoz, ötletekhez jutnak hozzá, amelyek eddig elkerülték a figyelmüket. Mi is nyerünk, mert egyesületünk célkitűzéseit Önökkel együtt meg tudjuk valósítani.

Az alábbi fájlokban megtalálhatják a részleteket a kedvezményes lehetőségekről!

„Ne csak elteljen! Beteljen!”

Pintér Ádám, 2013 febr. 12 22:28   [ 2013 febr. 21 2:37 frissítve ]

A Korközpont létrehozása egy példás lokálpatrióta összefogás Szentendréért, ráadásul mindez egyedülálló az országban – hangsúlyozta az iroda megnyitó ünnepségén dr. Dietz Ferenc.

Városunk polgármestere fölidézte, hogy a kezdeményező, dr. Jászberényi József nem csak a Zsigmond Király Főiskola tanára, hanem valódi lokálpatrióta szentendrei polgár is. Az ötlete kiváló volt: hozzunk létre egy olyan akadémiát, iskolát, ahol az élethosszig tartó tanulás megvalósítható. Ez lett a Szentendrei Szeniorok Akadémiája és a Szentendrei Szeniorok Iskolája. Ezeknek sikere azt mutatta, hogy tovább kell lépnünk, ennek kapcsán jött létre a most avatott Korközpont – mondta dr. Dietz Ferenc. Hozzátette: nem csak Jászberényi József szentendrei, hanem mindazok, akiknek elévülhetetlen érdemeik vannak ebben a programban. Többi között közvetlen munkatársának, Pető Katalinnak, az iroda vezetőjének, Podoletz Györgynek és a ZSKF-en tanuló diáklánynak, Laczkó Krisztinának, aki szintén önkéntesként dolgozik a Korközpontban. Köszönetet mondott a II. Rákóczi Ferenc gimnázium diákjainak is, hiszen ők tanítják a számítástechnika rejtelemeire az idősebb szenetdrei embereket.

Az is nagyon jó, hogy a Pilisi Zöldút Egyesület mellett tud működni a Szentendrei Korközpont Információs Iroda, amely ezután nyitva áll minden szentedrei előtt – zárta szavait dr. Dietz Ferenc.

Dr. Jászberényi József köszöntő beszédében fölidézte egy néhány évvel ezelőtti finnországi élményét, ahol egy korközpontot látogatott meg. Mint mondta, akkor azt gondolta, hogy egy ilyen létrehozására Magyarországon még nagyon soká kell várni. Hogy ez mégsem így történt, az annak köszönhető, hogy saját városának, Szentendrének a vezetése ilyen nyitott az idősebb generációk felé. Azt vettem észre, hogy itt Szentendrén sok minden történik annak érdekében, hogy az itt élő idősebb emberek jól érezzék magukat, hogy élhető legyen számukra a város. Ezért kerestem meg az akadémia tervével Dietz Ferencet és a város vezetését. Nekem, mint szentendreinek nagyon fontos az, hogy a megvalósításban teljes mértékben partnerek az első pillanattól kezdve. Példás, amit Szentendre a városban élő idős emberkért tesz, és ezt ezentúl a Korközpont is fémjelzi!  – mondta a Zsigmond Király Főiskola tanára.

Az est díszvendége a szintén szentendrei Kudlik Júlia volt. A magyar televíziózás ikonikus alakja azt mondta: azért örül ennek az intézménynek, mert ez is azt mutatja, hogy nincs egyedül. Jól mutatja ennek a létrejötte, hogy nem csak nekem, hanem sok kortársamnak ugyanúgy fontos az aktív élet az idősebb korban is. Mindig azt mondom: ne csak elteljen! Beteljen! Idősebb korban is aktív, befogadó életet kell élni – szögezte le Kudlik Júlia. Én mindig szerettem tanulni, tanulok ma is, és további terveim is vannak. Erre buzdítok mindenkit – mondta, majd hozzátette: én tudom, hogy eleinte kicsit nehéz, olyan, mint amikor valaki, aki nem mozgott, edzeni kezd. Eleinte még csikorog a gépezet, de nagyon hamar megjön a tudásszomj és az új tudás élménye is. Hogy erre a saját városunkban ilyen kiváló lehetőséget kapnak az itt élő idősebb emberek, az mindenképpen tiszteletreméltó. Végezetül Kudlik Júlia azt javasolta, hogy a KorKözpont elnevezés helyett írjon ki az Iroda elnevezésére egy ötletpályázatot az önkormányzat. Egy olyan elnevezés kell, amely jobb hangzású és jobban jellemzi az intézmény szellemiségét. Kudlik Júlia javaslatát Dietz Ferenc örömmel fogadta.

Az ünnepség méltó zárása volt a Kossuth Lajos Nyugdíjasklub Ezüstfény együttesének igazi örömzenéje, majd a Petzelt József Szakközépiskola növendékei által készített sütemények felszolgálása.

Pályázat a Korközpont méltó elnevezésére!
Dr. Dietz Ferenc az esemény után Facebook oldalán meghirdette a Korközpont elnevezésére szóló pályázatot. Kudlik Júlia javaslatára várják mindenkitől az ötleteket március 1-ig, egy találóbb névre az intézménynek. A nyertes jutalma egy 10 alkalmas uszoda + wellness bérlet a V8-ba, egy üveg „város bora” és egy Szentendre könyv. Az nyer, aki a legtöbb like-ot kapja alul a kommenteknél – írja Facebook oldalán dr. Dietz Ferenc.

Szentendrei Korközpont Információs Iroda
2000 Szentendre, Dunakorzó 18. fszt.
Telefon: 06-20-282-8787
E-mail: korkozpont@gmail.com
Honlap: korkozpont.szentendre.hu

1-10 of 11

Comments